2014. szeptember 18., csütörtök

21.Rész

Maya...


Mikor megérkeztünk a lakáshoz örültem, hogy levegőt kaptam. Michaeléktől alig kaptam levegőt, főleg hogy Asthon a nyakamba lihegett. A vendégszobába vettem az irányt, majd magamra zártam az ajtót és kinyitottam az ablakot, mert pasi szag volt az egész lakásba. Leültem az ágyra, majd bekapcsoltam a tv-t és elkezdtem nézni a csatornákat. A srácok fogalmam sem volt mit csinálnak, de míg engem békén hagynak addig jó. Épp el akartam kapcsolni a híradóról a tv-t mikor megláttam Jamest és magamat a híradóban. Az eszem megáll, egyenesen leesett az állam. A szemem kikerekedett mikor elolvastam milyen néven fut a rólunk szóló rész "The Vamps új áldozata" Miért is? Én nem értettem az elején és a végén sem nagyon, de az egész dalt felvette a híradó, ahogy a csókot is és azt hogy nyilvánosan mondtam igent Jamesnek. A pofám leszakad.
 A látásom kezdett megint homályosodni szokás szerint így kinyitottam az ajtót, hogy arcot tudjak mosni. Mikor a tükör elé értem nem láttam normálisan magam, örültem, hogy megint gajra megy a látásom. Gyorsan arcot mostam, hogy nehogy össze fussak Asthonnal vagy Calummal, de helyettük a szobában ülő Michaelt pillantottam meg. Őszintén nem volt kedvem se hozzá se senkihez. Ilyenkor olyan rossz kedvem van és az is pocsék érzés hogy nem tudok senkivel beszélni.
- Szöszi, mi lenne, ha te meg én....
- Van barátom. - vágtam rá, majd a telefonomat kezdtem keresni ügyet sem vetve Michaelre aki a seggemet nézte elég nyilvánosan.
- Ja, bocs, ha te McVeyt barátnak nevezed....
- Ezt most be is fejezheted! Nem vagyok kíváncsi rád.
- Ja, apropó, McVey írt. - emelte fel a telefonomat.
- Add vissza. - kaptam érte mire hátra dőlt és egyre távolabb tette a telefont.
Perverzen magára rántott és a hajam kezdte szagolgatni. Mikor megláttam mit csinál egyenesen az öklöm-emeltem rá, de megmozdulni sem tudtam, mert megfordított és rám feküdt.
- Tudod, mit szagolgass? A seggem! - térdeltem gyomron, mire kicsit elengedte a csuklóm, de azzal a lendülettel csípőmre ült.
- Michael, hagyd már! - rántotta le rólam Luke.
Hál istennek levegőt is kaptam ezek után, de a telefon még mindig Michael birtokában volt.
- Minden rendben? - kérdezte Luke mikor felhúzott az ágyról.
- Elvette a telefonom! - mondtam majd Lukeot ott hagytam a szobában.
Utána eredtem mire Asthonnál pillantottam meg rozoga telefonom.
- Add, ide kérlek! - mondta kicsit normálisabb hangon.
- Egy csókért.
- Farok! - mondtam mire a telefonom után nyúltam.
Nem akartam gonosz és erőszakos lenni és nem akartam még egy valaki orrát betörni így próbáltam normálisan visszakérni, de nem segített semmit.
- Maya, hiányzol, gyere, basszunk!. - olvasta fel marha humorosan Michael az üzenetet.
El akarta hajítani, de mikor a telefonom repült Calum felé, gyorsan felugrottam a konyhában lévő pultra és reptében elkaptam az úgy mond "rögbi" labdát. Michael ki akarta kapni a kezemből, de nem sikerült neki, mert tökön rúgtam.
- Faszfejek! - mentem be a szobába.
Luke kicsit le volt blokkolva, de azért utána néztem és be kell vallani jó formás a feneke. 
Én általában a srácokat a fenekük miatt nézem meg és minősítem, hisz ha nem így tenném nem is Maya lennék. Most végre a kezembe fogtam a telefont és benne James üzenetét. Persze "hiányzol, basszunk" kurvára nem vicces. Ezek nem James gondolatai.
result-thumb 


Az én kis nyálas szerelmem. Olyan aranyos ilyenkor, de jobban szeretem, ha rossz fiúsan viselkedik vagy is az igazi McVeyt.  Jól van, megesik hogy én is nyálas leszek, de az ritka!
- Arany haj! - hallottam udvarról.
A második emeleten van, a szobám mi van? Gyorsan kinéztem mire James állt ott.
- Enged le a hajad.
- Bocsi nem olyan hosszú. - mosolyogtam le, mire James egy perc alatt felmászott.
Egy perverz mosolyt vetettem felé és a hasára ami kicsit kilátszódott.
- Hmm, kis perverz. - csókolt meg.
Na, ez hiányzott. A megértő ölelés, persze jobban esett volna Berrytől aki gondolom nem lehetett most itt hisz Brad és Tristan feltartotta, de azért számon kértem Jamest hogy mi van Connorral? Ő az inkább igazi bátyám.
- Tristannel meg Berryvel volt bent a szobádban és Berry öccével beszéltek rólad és adódott az esély hogy elszökjek. - csókolt megint meg.
- Na és Brad?
- A szobájában üvöltette a zenét, mert össze kapott Tristannel és Berryvel. - mosolygott.
- Van öccse Berrynek? - akadtam fel a részleteken.
- Te kész vagy. - dőlt hátra az ágyon.
- Te meg nyálas. - fogtam meg a hasát. - Szerelmem? Hol a cica? A perverz McVey?
- A bátyád hülyét is kapna ha cicáználak éjjel nappal, cica. - nyújtotta ki a nyelvét McVey.
- Ezt nézd mit loptam Michaeltől! - mutattam fel hajszínezőt, és ha ez nem elég ZÖLD volt! Neon Zöld.
- Kitalálom, Tristan ha megengedi, ha nem te megcsinálod.
- Pontosan. Nem is tudom, hogy ki vagy te, ha nem a szerelmem. - pusziltam meg.
- És nem fogja keresni? - kérdezte James.
- És ha igen? Gúnyosan cukkolt szóval megérdemli, főleg az AC/DC-s CD-m miatt. Hülye farok! - mondtam meg a véleményem Michaelről.
A festéket kezdtem fürkészni, de a kelleténél is közelebb tartottam a szememhez, mert egyáltalán nem láttam. James megfogta a kezemet, mire megint megjegyezte, hogy hideg a kezem. Most erre mit mondjak? Ezt meg kell szokni, mert nekem mindig az.
- Halkabban! - hallottam egy kis suttogást az ablak irányából.
Lehet, hogy nem halucináltam hisz James is hallotta. Az ablak felé pillantottunk ahol Berry próbált az ablakba kapaszkodni. Elindultunk az irányába, mikor elkezdett visszalökdösni.
- Itt van Tris is. - suttogta, majd elvesztették az egyensúlyukat. Felborultak, amit én nevetve néztem végig.
- James a szekrénybe ülj be. - mondtam mikor kinyitottam a szekrényt. - Minden rendben? - kérdeztem Berryt aki tőlem eltanulva a flegmaságot visszakontrázott.
- Igen, az üvegszilánkokkal teli bokor felfogta az esést!
Elkezdtünk nevetni Jamesel, majd segítettem becsukni a szekrényt.
- A búcsú puszi. - mondtuk egyszerre majd kihajolt és csücsörített.
Puszi helyett inkább adtam neki egy csókot, hogy érje be ezzel, aminek úgy örült mint a kiskutya a farkának.
- Nem szállsz be mellém? - kérdezte majd megfogta a combom.
- Nem McVey. - feleltem mire szomorú fejet vágva becsukta maga mögött a szekrényajtót.
Fel segítettem Berryt és Trist is, hogy a srácok nehogy valahogy kiszagolják, miben sántikálunk.
Szegény Berry kicsit rémülten mászott fel, mire Tristan is felkúszott.
- Tristan, nem akarlak kiábrándítani, de egy bazi nagy üvegszilánk állt a hátadba. - mondta szédelegve Berry.
Oda sétáltam Tris hátához, ahol egy akkora üvegszilánk állt bele a hátába mintha egy ablak lett volna.
- Nem fáj? - kérdezte Berry.
Tris megrázta a fejét, mire megpillantotta az üvegszilánkot és inkább lesütötte a szemét.
- Ezzel a sürgősségire kell menni. - mondta Berry.
- Minek? Pillanat és jövök, maradjatok itt. - mondtam.
Gyorsan lerohantam csöndesen a konyhába és a hűtőből valami alkoholt kerestem. A fürdőből egy törülközőt szedtem majd berohantam a szobába és magam mögött bezártam az ajtót. Tristanből csöpögött a vér, Berry meg inkább oda sem nézett.
- Itt ez a törülköző, harapj rá. - adtam a kezébe Tristannek.
A puszta kezemmel szedtem ki mert máshogy nem nagyon ment volna. Pont úgy fogtam, meg hogy ne álljon bele a kezembe az üveg, de próbáltam úgy kihúzni hogy ne ordítson és ne is legyen szilánkkal tele a háta. Ahogy kihúzta, lelöktem Trist az ágyra hassal és a hátát leöntöttem alkohollal, majd a törölközőt kivettem a kezéből és rá raktam a hátára.
- Ezt hol tanultad? - nézett rám Berry.
- Hát boncoló akartam 15 éves koromig lenni, de a szüleim nem engedték.
Berry kicsit hátrált mire kínosan mosolygott.
- Amúgy hogy-hogy jöttetek?
- Haza akarunk vinni. - mondta kínok között Tristan.
- De innen csak úgy tudok haza menni, ha... - mondtam mire rájöttem a megoldásra. - Ki kell készítenem Michaelt és haza küld.
Gyorsan ki akartam rohanni a szobából, de Berry megállított.
- De mi van velünk.
- Maradjatok és zárjátok be a szobát. 10 perc és visszajövök. - mosolyogtam. 
***
Akkor, verjük fel a mozizó köcsögöket. Elsőnek szétszedtem a fürdőt, és a falra felírtam a hajfestékkel "Michael dögölj meg" Meg találtam a szobájában való "értékeket" Akkor AC/DC CD & Michael szobája! Ez gonosz lesz tőlem.
- Héj Michael! - kiabáltam le az emeletről.
Michael és a többi srác felrohant, de már késő volt, mert bezártam az ajtót magam mögött. Találtam bent egy dedikált baseball ütőt, amivel mindent, ami értékes volt szétvertem. A hangok nem voltak bíztatóak, de nekem tetszett és az is hogy Michael könyörög az ajtón túl. Bele gondoltam abba hogy szegény James megfulladhat a szekrénybe meg abba is, hogy mi van ha valaki benyit Berryékhez? Lebukunk és maradhatok még itt, persze mikor a laptopot földhöz vágtam meggondoltam magam és inkább kinyitottam az ajtót.
Michael idegességében berontott mire és el akartam futni nehogy elkapjon.
- Gyere ide. - kergetett meg.
Az elején tetszett ez a kergetőzés, de mikor eldurvult Michael és Asthon rossz ötletnek tartottam ezt a zúzást. Futás közben elkaptak az emeleten, majd bevonszoltak Asthon szobájába és maguk mögött bezárták az ajtót. Sejteni sem mertem mit akarnak, de sajnos tudtam.
- Segítség! Tristan, james! Berry. - kiabáltam mikor a ruhákat egyenként letépték rólam. A melltartómat és a rövid nadrágot nem hagytam, valahogy erőszakoskodtam. Újra sikoltozni kezdtem és az ajtó mögül Calum és Luke kiabált. Sikoltozásom ellenére Michael levette a felsőjét, de hiába visítoztam James Berry és Tris nevét, semmi nem történt.
- Michael hagyj békén!
Michael ezen csak elmosolygott és egyre több minden látszódott ki gyenge felső testéből.
- Tönkre akarsz tenni? De ha ilyen rossz vagy, csak felizgatsz!
Már a nadrágot is letépte rólam, mire Asthon közel hajolt hozzám és megcsókolt.
Hiába ellenkezdtem ő csak csókolgatott. Először ajkaimat, majd a nyakamat hintette be apró csókokkal. Michael a combom simogatta és könnyes szemmel néztem rá. 

2 megjegyzés: