Prológus

 

Tristan a gondoskodó bátyám, aki most kivételesen valami jót tett értem, hogy boldog legyek, aminek örülök is. Anyuék Japánba mennek 3 éves tanfolyamra, amit mi "nem érthetünk" szóval a drága bátyámhoz és a cuki banda tagjaihoz kell költöznöm a villájukba. Most fognak értem jönni a srácok mivel anyuék már 2 órája elmentek és egyedül vagyok a kétszintes óriási nagy házban. Persze nem minta sajnálni kéne, mert nekem tetszik ez a vakáció. A rádiót üvöltetem az AC/DC lemezemmel, a tv-n playstatiumozok közben a spéci szendvicsemet eszem. Nincs is ennél jobb, ja de rosszabb van. Megjöttek a srácok, de nincs kedvem ajtót nyitni, de majd bejönnek.
- Maya! Az utca végén is hallani, hogy te AC/DC-t hallgatsz! - jött be a bátyám eléggé ingerülten.
- Nee, ne halkítsd le ez a kedvenc számom. - mondtam teli szájjal a kanapéról.
- Mintha nem hallgattad volna meg idáig ötvenszer. 
Ezért nem akartam, hogy Tristan vigyázzon rám. Nem érti, meg hogy nem vagyok 5 éves, hogy dirigáljon nekem. Szeretem tényleg hisz a bátyám és el kell viselnem, de úgy fel, tud idegesíteni a hülyeségeivel hogy legszívesebben, bevernék neki egyet. 3 év vele és még ki tudja milyenek a srácok. 
- Mi ez a nagy kupi? Tudtommal 2 órára hagytak anyuék magadra.
- Az épp elég hogy jól érezzem magam, ha már nyomorba fogok élni továbbra is.- erre már a többiek is bejöttek és kínos mosollyal minket figyeltek.
Régen találkoztam Braddel Connorral és Jamesel, talán 1 éve. Örültem neki hogy láttam őket, és hogy újra megölelhettem őket
- Rég láttalak. - jegyezte meg Brad majd jól szemügyre vett. - Te mindig szőke voltál?
- Őhm, igen. - nevettem. - Te mindig ugyan akkora voltál, mint én? - kérdeztem.
- Nem, te nőttél. - mosolygott rám Connor.  - De látom semmit nem változtál. – célozgatott a háttér zenére és a ruháimra mindenhól (köztük a melltartóm is)
Kicsit elpirulva felrúgtam az emeletre a melltartót majd a bőröndöket becipzáraztam. Tristan kivitte az autóhoz őket és itt adta a lehetőség, hogy megkérdezzem mi a baja Tristannek.
- Az utat végig idegesen töltötte, hogy nem csinálsz magadban kárt, és hogy mennyire fogsz neki örülni hogy újra látod.
- Ajjaj. - mondtam, majd gyorsan intézkedtem.
Először a lemezemet raktam a helyére, majd a tányéromat el akartam mosni, de oda jött Brad és rám mosolygott majd kivette a tányért és a szivacsot a kezemből. Visszamosolyogtam egy "köszi" válaszként, majd kirohantam az autó mellett pakoló Tristanhez. Ő felfigyelt a tappancs csattogásra (mezítláb voltam) majd rám nézett.
- Hiányoztál. - öleltem meg.
Tristan a fancsali savanyú arca helyet inkább átváltotta egy aranyos mosolyra.
- Te is.
Erre már a fiúk is kijöttek, és Tristan rájuk mosolygott, mintha sejtené mit beszélgettünk bent. Ebből már gondoltam, hogy szeret, és hogy aggódik értem.
- Akkor irány Chicago! - jelentette ki Tristan és mindenki beszállt az autóba. Én még elköszöntem a háztól, míg a bátyám lekapcsolta az áramot, a gázt és a vizet is.
- Gyere húgi. - karolta át a vállamat Tristan és bezárta az ajtót.
Az autó felé közelítettem, hogy majd hátra ülök, és észrevettem, hogy nehezen fogunk elférni az autóban, főleg négyen hátul.
- Srácok nyugodtan üljön valaki előre, én hátra ülök. - mosolyogtam kínosan.
- Óh, hála az égnek. - szabadult ki hátulról Connor majd mély levegőt vett és előre behuppant. Az út csak 20 perces volt és Tristan megállt. Felpillantottam és nem tudtam mi történt, mire feleszméltem, hogy mindenki kiszállt. Hát most miért ne? Én is kiszálltam.
- Egy magán repülő? - Ijedtem meg.
A srácok megálltak majd rám néztek.
- Jössz? - Kérdezte Connor.
Megráztam a fejem, mint egy ovis és visszaültem az autóba. Én és a repülés jóval távol állunk egymástól és nem is fogunk közel kerülni.
Persze hogy mindenki ki akar engem nyírni, szerintem nem szeretnek engem az emberek és az univerzum sem.
- Gyere húgi. - Szólt Tristan, de én csak megráztam a fejem és összekuporodtam.
Kintről hallottam egy "hagyd majd én" kijelentéssel James beült mellém.
- Nem!
- De miért?
- Mert nem.
- Adj egy esélyt magadnak. Nem lesz semmi gond, ott leszek melletted egy hányó zacskoval és segítek, ha rosszul leszel. - Tette a kezét s combomra.
Ránéztem és szinte el is felejtettem mi bajom van.
- Nem Mcvey velem nem csinálod ezt!
- Na de mit? - Mosolygott.
- Ezt. Ezt a sármos nézést ne vesd be, mert nálam nem jön be. - Álltam fel majd a srácok előtt elviharoztam a repülőre. A srácok gyorsan utánam futottak és megálltam a repülő fedélzetén, várva az utasítást mire Connor leültetett. Azonnal fogtam az övet egy kétszer is magam köré csavartam, majd James leült mellé. Levegőt sem vettem és úgy vörösödtem el.
- Szólj, ha kell valami.
Én csak bólintottam, majd elő szedtem a telefonom és a fülhallgatót és olyan hangosan feltekertem a zenét hogy tisztán hallottam még a kapitány is a zenét, de ez engem nem zavart ezzel szemben Tristan olyan dühösen nézett rám, mint még soha.
- Mennyi időt kell ezen a repülő halálon tölteni?
- 1 óra. - Felelte Tristan majd ő is becsatolta az övét.
Úr isten- gondoltam magamban, de legalább a kapitány tud repülőt vezetni.
A srácok is leültek majd elfoglalták magukat egy aprósággal egyedül én gondolkodtam hangosabban, mint a fülemben üvöltöző rock zene.
- Gyere. - Fogta meg a kezem óvatosan James.
Felnéztem rá hisz hirtelen nem tudtam mit akar, aztán csak szimplán felálltam. A repülőn voltam 10 perce, de a székben sem éreztem magam biztonságban, hát akkor állva James karjaiban? Jó igen lehet ez romantikusan nyálasnak minősül és ez nem az én világom de akkor is. A srácok közül egyedül ő próbál segíteni le győzni a félelmem és ezért hálás vagyok. Mivel magán repülő nem volt, hű de kicsi, de nem is volt 300 férőhelyes utas szállító repülő sem.
- Ne aggódj, foglak. - Mondta James, ami kicsit megnyugtatott.
- Én a csuklód miatt aggódom, nehogy eltörjem.
Hát igen, kicsit ideges voltam, de akkor is! Vannak problémák, amiket nehezen lehet megoldani. És ami még meglepett, hogy James ennyire megértő volt és ennyire foglalkozott velem. Legutoljára lehet, hogy összekaptunk valamin, de most annyit foglalkozik, velem mintha a húga lennék.
- James, mi történt veled? - mosolyogtam, majd leült az egyik kanapéra.
- Tudod, amikor tavaly találkoztunk utoljára és összekaptunk egy picit hülyeség volt és
- Emlékszel, hogy mi volt a mi idézetek, amit öten költöttünk?
- Persze. - válaszolt James majd mind a ketten elszavaltuk az idézetet.
"Én nem lelkizni hívtalak, kajak, amíg csöndben voltál jobban bírtalak"
Ez nálunk annyit jelent, hogy nem lelkizünk olyan hülyeség miatt, mint egy régen történt veszekedés. Jó lehet lelkizni olyanokon hogy, tetszik nekem egy srác és a srácoknak is mondjuk egy lány.
- Igaz! - Félt majd inkább témát váltott.
Annyira sokat beszélgettünk, hogy csak arra lettem figyelmes, hogy Brad szépen odajön és megkér minket, hogy üljünk le, mert leszállunk. Nagyra nyitottam a szemem, főleg hogy amikor kinéztem az ablakon a tengert láttam még és a nap sütötte Chicagot. Gyorsan a helyemet futottam és tudtam, hogy a leszállást nem fogom bírni így inkább vissza tartottam ami oda bentről való volt, de nem sokáig. Amikor a repülő térre leszállunk szinte muszáj volt elsőnek lerohanni a repülőről és megtalálni az első bokrot, mert én ezt már nem bírtam ép gyomorral. Utánam rohant Brad is, aki ilyen béna undorító helyzetekben mindig segít, és felfogta a hajam, hogy le ne hányjam. Kínos pillanat volt, amikor a turisták megláttak, de legközelebb ne bámuljanak meg ennyire.
- Jól vagy? - Kérdezte aggódva Brad.
Én csak bénán mosolyogtam és visszaballagtunk a repülőhöz. Tristan is és utána a másik két srác is megkérdezte, hogy minden rendben van-e amire csak bólintottam.
- Akkor indulás a lakásra. - Jelentette ki az úti célt Connor és gyalog elindult.
- Gyalog? - Kérdeztem mire a négy srác megállt és bólintottak. Jó lehet, hogy ezzel megint szőke lettem, de nem tudom erre Chicagóban, hogy megy ez.
- Itt van nem messze a villa szóval igen, gyalog. - Mondta Tristan. - Hozzám a táskád?
- Nincs letörve se a kezem, hogy bebírjam hozni és szerintem mozgás sérült sem vagyok. - Förmedtem udvarias bátyámra már megint indulatosan.
Ilyenkor nem tudom mi ütött belém, de bocsánatot kértem tőle.
- Tényleg ne haragudj. - Fogtam a fejem.
- Mi az migréned van? - Kérdezte Connor.
Én egy " az meg mi a szűz Mária" nézéssel figyeltem az idegen szavakat okádó Connorra. Hát jól van, akkor gyalogoljunk, ha mást nem lehet. Ami meglepő volt, hogy a srácok a tenger párt felé vették az irányt és ezen megakadt a lélegzetem is. Ahogy sétáltunk a fenti járdán olyan szépen rá lehetett látni a vízre hogy szinte szerelmes lettem. Egy csomó tini, akik velem egykorúak lehettek, fürdőruhában strand fociztak fürödtek és jól érezték magukat.
- Gyere, már mindjárt ott vagyunk. - Mondta Connor és megvárt engem.

- De gyönyörű! - Mosolyogtam a víz felé.
Igen, ilyenben ritkán volt részem, de most 3 évig itt olyan szabad leszek, mint a madár.
- Megjöttünk! - Mondta Tristan és a házra pillantottam. - Na?
- Te jó isten! - Volt a reakcióm.


Se több se kevesebb, csak egy "te jó isten!" Ami talán mindent kifejez.
 

- Várj, amíg meglátod a szobákat. - Mosolygott Tristan. Hát jól van, azt hittem nagyon pocsék lesz ez a 3 év, de ezek szerint ez lesz a legjobb 3 évem. Szóval, van egy tenger, saját luxus ház benne egy szobám 4 srác, aki megvéd, de valami hiányzik… a szerelem és a barátok. Jó lehet, hogy a srácok itt vannak, de az nem ugyan az.

-          - Ez lesz a te szobád, ha megfelel. – mondta Brad, majd udvariasan ajtót nyitott.

      Ahogy beléptem a szobába, a táskám a földön landolt és egyenesen a Dreams felirat felé közeledtem. Apró képekből állt a tavalyi nyárról, amikor a strandra kimentünk öten és hajnalba értünk haza, a sok kép akkor készült és a srácok kinyomtatták és ezt csinálták belőle. Soha nem láttam ehhez foghatót.

-         - Tetszik? – törte meg a nagy csendet James.

Én csak bólogatni tudtam és kicsit kigördült egy könnycsepp, mire a srácok csak elém álltak és megöleltek.

-         - Jaj, M meghatódott. – mosolygott rám Connor.

A srácok egyenként kimentek a szobából hogy had tudjak egy kicsit egyedül lenni. A bőröndök a szoba előtt volt sorba állítva, hogy hamar be tudjak pakolni, de James bejött a szobába és valamiért, segített bepakolni, hogy minél hamarabb sikerüljön a mai délután. 

Nem értettem Jamest tavaly nem volt ilyen furcsa, lehet, fáj valamije vagy mi történt? Meg kérdeztem volna, de valamiért összecsuklott a hangom a nevénél. egy J jött ki a számon, amire fel is nézett. Valamit ki kellett találnom így inkább befejeztem a mondatot valahogy, hogy ne legyen feltűnő.  James megint ez olyan „James” nézéssel rám pillantott, amire muszáj volt elkapnom a fejem. Néha már azt hiszem, terrorista vagy mit tudom én , de igazán befejezhetné ezt mert ha így folytatja talán kinyomom a szemét.

  - Emlékszem tavaly nálam maradt a karkötőd, amit most visszaadnék. – ült le mellém a puha furcsa mintás szőnyegre. 

  Ilyenkor utálom, de nagyon. Valamiért butaságokat hablatyol nekem és nem tudom mit mondjak rá, de nem csak ő csinálja ezt, hanem Connor, Tristan és még Brad is aki talán a legnormálisabb volt tavaly. lehet én is szoktam ilyen butaságokat beszélni, de a leglehetetlenebb pillanatokban és ilyenkor nem mosolygok hanem csak szimplán haragszom.

- Ha ma még egyszer hülyeséget fogsz beszélni elmegyek innen. - fogtam mosolyogva a fejem.- És ne mosolyogj így kérlek...

- Miért?

  

Én csak egy hörgéssel kimentem a szobából és lementem a konyhába. A srácok épp uzsonnáztak mint az ovisok, de én inkább kikéredzkedtem a partra hogy sétálhassak egyet. Amíg mezítláb kirohantam a házból egyenesen a partra ahol inkább csak sétáltam mint hogy fürödjek, pedig az első terv az volt. - gondolkodtam el ezen és elmosolyodtam magamon. Már vagy 2 órája sétáltam és fájt a lábam is, amikor Connor és Brad kirohantak hozzám hogy "vacsi!" örültem mert már korgott a hasam, és annyira fújt a szél hogy majdnem jéggé fagytam, pedig még csak 6 óra lehetett. A vacsora, egy gyorsan összedobott szendvics tál volt, és utána meg kellett verekednem az egyik fürdőért, pedig volt 2 is. Az este unalmasan telt el, de hát az esti mozizás tetszett 21 Jumps street - kopasz osztag, innentől ez a kedvenc filmem.